Mondható, hogy Szentírási alapokon a világ egy értelmes civilizációt tudott építeni. Ami kérdéses ezzel együtt, hogy a birodalmi logika formája, jellemzően hatalmi szerkezete miért nem változik, amikor megszűnik. És miért marad meg a világban egység, Egy "megtalált" hit, búvópatakként előtörve a 'benne foglalt" Egységben. Miért a "rátaláló szeretet" miatt, annak meglétében vagy hiányában vált formát az egységes világ, és kreál új elveket. Vagy lehet az Egységesben valami összefüggés, Egy értelmes okra visszamutató ígéret, ami szellemes maradhat kétféle állításnak is engedelmeskedő oktalanságban. Egy ígéret talán a „visszaható okozatban” mutat különbözőséget, és az Egység talán az oktalanság ellenére. Amennyiben a Civilizáció árnyai a „benne foglalt" ígéretek hírének fényben állókra hasonlítanak tárgyukban, annál inkább a visszaható okságban nevezik helyén a régi identitást. Érthető, ha a birodalmi közösség hasonlóan jár az okkal, mint azok, akik megtalálnak egy kulcsot, azonban a zár helyét, nem ismerik pontosan. Mégis, legalább Egy októl, ismeretként mutatkozik meg a személyes civilizáció tapasztalata, az okozatokhoz tartozó inflációs zavar, mint egység pesszimista nézet, ami elvesztette átmeneti anyagát. Amit egykor az "első szeretet" élménye sokszorozott meg, az lelki ismereti kérdés lett, és éppen az ismeret komplexitása miatt látszik veszni. H az, ami megvilágítja a tárgyszerűt és a reflexió irányát megváltoztathatja, árnyékában az Építményre mutat, ami a kultúrák törmelékében, és egy ismeretlen anyagban találja hírét az új ígéretnek.
Az "első szeretet" alakformáló formátlansága lényeges, a lét ismeretlen formáinak keresésében és magában a létezésében, mikor eljut a "rátaláló szeretet" az Egység és az Egy egymást feltételező viszonyának törmelékeihez. Az Egység sok kölcsönös megnyilvánulásokban Egy, ahol megvan a függetlenség az ismeretben, ami legalább két tény függésére mutat. A tények az első szeretet irányába, vagy előre mutat a személyes elfogadás, vagy elutasítás létező létviszonyai között. Így nem állítható, hogy az "eljött valóság" beelőzi az Egyet, és hátra utasítja az Egységet. Megfordítva azonban egyebek is mondhatók a megnyilvánult Civilizációról. Feltétele a tagadhatatlan állítások teljesedésének az is, hogy ismeretlen tények „benne foglatan” is meghatározók. A válságjelenségek Civilizációs tények, a hitbeli tévedés is lehet a visszaható okság miatt tény. Az olyan cáfolat, ami lehetséges volt, mára csak elv.
Olykor a végső állapotokról ír valamit a lejegyző, miközben épp az esemény belső ideje nincs meghatározva. A megteremtés hiányzó, vagy rejtett eleme oka a kezdetben a hit, aminek vége lehet. Mikor az eljött valóság nem kegyelmi eseménynek nevezik, akkor tudottan vagy pesszimistán azt állítják, hogy van olyan hatalmi tényező (civilizátor), aki a beelőzheti a valóság belső elemeit. Valami nagyvonalú aktussal hűbéres jogát nem lehet tagadni, ha nézete szerint a hűbéres érdeke ellentmondó. Ha szükségesnek fogja érezni a rész, hogy a "kegyelmezési tényt”, mint ideát tagadja, nem érdeke, hogy jövőre mutató alapvetően pesszimista aktust mások átértékeljék. Az önérdekű beelőző valóságban a többi elem vagy személy a kegyelmi eseményt nyíltan nem tagadja, ezért tévesen az érzékelt valóság kezdeti állapota takarva marad. Belülről juthat olyan következtetésre, aki másodrendű alanynak mond valakit, a feltételezett "valóságban", hogy aki önértelmét fel nem ismeri, az hamis válságjelt lát.
A Civilizációnak részletes vallatásakor, az elemző sokat és keveset is mondhat. Az engedelmes test is élhet olyan eltérő létezésmódban, ahol az oksági elv alapján, a test is lehet ok, még az ütközés látszata is lehet ok, amikor a szentségi testet a katolikus liturgiában, az Oltáriszentségben, Jézus testének szentségi jelenlétében átváltoztatja a pap. A szentségi lehet valóság jelen idejű, ha a pap megismételheti, ami Jézus kereszthalála előtt történt, testének és vérének felajánlását. Értelmileg felfogva, ez a kegyelmi, átváltoztató esemény lehet eljött valóság, a szentségi test elővételezése után. Tehát az Univerzum legtávolabbi pontján létező két ember között is létrejöhet az Egység kegyelmi eseménye, csupán azért, mert az első szeretetet ebben az estben nem a relativitásban, hanem a Civilizációs tények belső idejében helyezkedik el. Mondhatni a "rátaláló szeretet" ajtajában megjelenik, ami a Civilizáció alapjában van. Az események egyszerűségéből következhet a civilizációs értelem.
Ott ér véget az értelem, ahol elkezdődik. Egy ok lehet független az Egységtől, amikor az Egység nem függ az Egytől. Ezután oknak határozva meg az okozatot a bűnben, ami a valóság korábbi természetétől függ, mégis a visszaható okság számontartásában okozati esemény, akkor a civilizáció hamis vagy igaz jellegében eltérő kereteket lát. A Civilizáció törvénye inkább ott kezdődik, ahol véget is ér, olyan folyamatok miatt, melyek eltérő keretben értelmes emlékek. A "megtaláló szeretet" a lélek értelmi ajándéka, ha bűnünk a kitagadás félelmének nevezhető. Ígéret volt az "első szeretet".
Az "első szeretet" alakformáló formátlansága lényeges, a lét ismeretlen formáinak keresésében és magában a létezésében, mikor eljut a "rátaláló szeretet" az Egység és az Egy egymást feltételező viszonyának törmelékeihez. Az Egység sok kölcsönös megnyilvánulásokban Egy, ahol megvan a függetlenség az ismeretben, ami legalább két tény függésére mutat. A tények az első szeretet irányába, vagy előre mutat a személyes elfogadás, vagy elutasítás létező létviszonyai között. Így nem állítható, hogy az "eljött valóság" beelőzi az Egyet, és hátra utasítja az Egységet. Megfordítva azonban egyebek is mondhatók a megnyilvánult Civilizációról. Feltétele a tagadhatatlan állítások teljesedésének az is, hogy ismeretlen tények „benne foglatan” is meghatározók. A válságjelenségek Civilizációs tények, a hitbeli tévedés is lehet a visszaható okság miatt tény. Az olyan cáfolat, ami lehetséges volt, mára csak elv.
Olykor a végső állapotokról ír valamit a lejegyző, miközben épp az esemény belső ideje nincs meghatározva. A megteremtés hiányzó, vagy rejtett eleme oka a kezdetben a hit, aminek vége lehet. Mikor az eljött valóság nem kegyelmi eseménynek nevezik, akkor tudottan vagy pesszimistán azt állítják, hogy van olyan hatalmi tényező (civilizátor), aki a beelőzheti a valóság belső elemeit. Valami nagyvonalú aktussal hűbéres jogát nem lehet tagadni, ha nézete szerint a hűbéres érdeke ellentmondó. Ha szükségesnek fogja érezni a rész, hogy a "kegyelmezési tényt”, mint ideát tagadja, nem érdeke, hogy jövőre mutató alapvetően pesszimista aktust mások átértékeljék. Az önérdekű beelőző valóságban a többi elem vagy személy a kegyelmi eseményt nyíltan nem tagadja, ezért tévesen az érzékelt valóság kezdeti állapota takarva marad. Belülről juthat olyan következtetésre, aki másodrendű alanynak mond valakit, a feltételezett "valóságban", hogy aki önértelmét fel nem ismeri, az hamis válságjelt lát.
A Civilizációnak részletes vallatásakor, az elemző sokat és keveset is mondhat. Az engedelmes test is élhet olyan eltérő létezésmódban, ahol az oksági elv alapján, a test is lehet ok, még az ütközés látszata is lehet ok, amikor a szentségi testet a katolikus liturgiában, az Oltáriszentségben, Jézus testének szentségi jelenlétében átváltoztatja a pap. A szentségi lehet valóság jelen idejű, ha a pap megismételheti, ami Jézus kereszthalála előtt történt, testének és vérének felajánlását. Értelmileg felfogva, ez a kegyelmi, átváltoztató esemény lehet eljött valóság, a szentségi test elővételezése után. Tehát az Univerzum legtávolabbi pontján létező két ember között is létrejöhet az Egység kegyelmi eseménye, csupán azért, mert az első szeretetet ebben az estben nem a relativitásban, hanem a Civilizációs tények belső idejében helyezkedik el. Mondhatni a "rátaláló szeretet" ajtajában megjelenik, ami a Civilizáció alapjában van. Az események egyszerűségéből következhet a civilizációs értelem.
Ott ér véget az értelem, ahol elkezdődik. Egy ok lehet független az Egységtől, amikor az Egység nem függ az Egytől. Ezután oknak határozva meg az okozatot a bűnben, ami a valóság korábbi természetétől függ, mégis a visszaható okság számontartásában okozati esemény, akkor a civilizáció hamis vagy igaz jellegében eltérő kereteket lát. A Civilizáció törvénye inkább ott kezdődik, ahol véget is ér, olyan folyamatok miatt, melyek eltérő keretben értelmes emlékek. A "megtaláló szeretet" a lélek értelmi ajándéka, ha bűnünk a kitagadás félelmének nevezhető. Ígéret volt az "első szeretet".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése