13. Már látjátok.

A testi ismereteket a közelállók elbeszélései, a tanácsok és terápiák, a ráció általános válaszai érlelik, mégis a test megszólítása szükséges, hogyha megcsaltnak érzi magát lélekben vagy szellemében valaki. Képzeteink és az érzékek jók is, rosszak is lehetnek. A lélek önmaga ritkán szólal, akkor, akkor sem azért tanúsítja létezését, mert vannak hozzá hasonlók. Ha a lélek lesz megszólított akkor beszéljenek akármit is a hasonlók, akkor is gyökeret ereszt közöttünk. Egy érlelődése a fejlődésében azután közösségi érzetben gyümölcsözik. Egységesen nem csak a kiszólítóra mutatnak a gyümölcsök, hanem az lesz minden fejlődés alapja, amit az Egy szellemében hordozni tud majd.

Egy letagadhatatlan fejlődés tehető láthatóvá, mikor a fejlődő magatartásforma keresi a természete szerinti azonosságát a hasonlóban. Az elvadult természet is talajt talált amikor kezdi hullatni magjait Az önértelem a közösségi egységesben, ahol a kövek némaságát ordítást követi, és követi a megcsalót a megcsalt lelki halála, a láthatatlan elvadult gyümölcstelen. Ha csak az önértelem értékeli mire rámutatnak az érzékek, hogy a rossznak látott valóság felett van hatalma, akkor az Egy nem fogja tudni érzékein, vagy lelkén keresztül maga kimondani, hogy a teste némán hálót készít magának a reflexiós kényszerben. Ami közösnek tekinthető, az lehet háló szellemünk és a lélek számára, mégis érzékeink az egy Test szenvedésére érzéketlenek, ha nem ismerik az irgalom kegyelmét. Ki látja meg az Egy Testet az Egységben? Ösztönös tulajdonsága az embernek szenvedéshez való viszonya, ilyen-olyan élő kövekké lett széttöredezett közösségi emlékezetben nehezen tud ismét a fővel egyesülni, talán képtelen is a szenvedés keresztjét felvenni. Sok út kínálkozik, kevesen találják a keresztjüket lelki tanítás nélkül. A világ nem kínál magában ilyen választ az embernek.

Ismerem történét két embernek, akik hálójukban ráismertek egy halacskára, egyik a másik hálójában, ki-ki ott találta meg a magáét. Talán lényegtelen, hogy házaspárról van szó, később azonban fontos lett ez. Mindkettő hasonló utat járt, a tanulás más módját választották az iskolában. Az iskolai közösség határozta meg életükez, nem az eredményes tanulás. Változás történt közben, egy közösségben lazább, majd egyre szorosabb kapcsolatba kerültek egy harmadik emberrel. A vonzó harmadik fontos lett, kialakított egy sikeres hálózatot, ahol a két ember szerepet vállalt és házasságuk elött újra tanulni kezdtek. A szerep formálni kezdte a házaspárt, és a történet végén, egy este a harmadik ember új csoportba került. Változások a házaspár életében is történtek, ahogy tudom mindkét háló elszakadt, ez egyik halacskát itt, a másikat ott bántotta a háló elszakadása. Ismét iskolába kerültek a történet szerint.

A leírt pontos történet egy jól megírt dráma, ami lényegében nem sokkal több. A történet mégis színpadra került, és a szerepjátékban egy sötét éjszakán a közös tűz mellett két apró ágat égetett meg a házaspár, így jelezték életük megváltozását. Amikor lángot fogtak az ágak két kövön ültek a tűz mellett. Szomorúságuk kezdetét mutatták be így, hogy szabad akaratuk volt ugyan, de mint megégett életágak, a közösségben nem maradt életerő bennük. Hogy gyökeret is ereszthetnek az élő kőben, azt a harmadik személy később mondta el nekik. Ki vagy Te, harmadik? Az én életemben a kérdésre a szerepjátéktól eltérő választ kaptam. A harmadikat nem találtuk, mert a menedékhelyről elköltözött. Félállásban betegkísérő voltam, a társam is, de valójában mi is betegei voltunk a hálónak. Mint élő ágak, akikben maradt vágy a szabad életre, kiléptünk szanatórium hálójából. Korlátok közt találtuk meg az ajtót. A menedék fedezékét elhagyva, mankóinkkal léptünk csodálkozó világban, és ujjongók közt a harmadik is látva mindezt, rámutatott keresztünkre.