Sok elemzéssel vagy vizsgálattal, vagy éppen ezek nélkül, minden szóbahozható területen az Egység okkal létezik akkor is, ha önmaga nem vizsgálat tárgya. Nem úgy, ahogy a víz, a halak és a halász külön is szemlélhetők, összefüggés nélkül. Egy tény, aminek értelme jelen időben nem vizsgálható, időben később megelőző okozati egységben, és tágabban szemlélve megnevezhető, leírható folyamatként. Egy valaki rámutathat az alanyi részre, amit a fenntartó erő nevén tud nevezi, és akkor a válasz újra látómezőbe kerül időben, mint kérdés felvetés. Ahogy a vízparti élet lélegzik, mégis az áru és a pénz ad súlyt a szaporodásnak, táplálkozásnak és a munkának. Amikor megértik az új nevüket a hasonló részek, külön hálókban, vagy kosarakban szemlélődnek. Időben emlékek maradnak, az első szeretet is ilyen, mégis rákérdezünk a megelőző egységre, és az új részlet a folyamat okára mutat. Az egység hiánya ok lehet arra, hogy egységben voltunk, mert láthatja a régvolt rész hogyan volt egy részvétlen kritikus által szétválasztott külső és a belső, vagy a rejtetten meglévő Egy. Épp a név ismeretének hiánya miatt választhatja szét a rész, ami egységes, mikor nem tud kérdezni múltjára, ezért választ sem kaphat. Tény, hogy önértelmét új hálózatban is megtalálja a rész. Az itt a vizsgálódó alanynak az Egységben szükség van más élő részekre, tudni nem fogja, hogy ami lelkes belső volt eredetileg, most már része is valamilyen külsődleges elemi a ténynek. Tehát a rész a kialakuló önellentmondásban is elemi része maradhat a problematikus Egységnek, ha kibővítik a látómezőt. Idő kérdése a választás, hogy önkijelentő legyen a hálózatban, ami eddig a részek összege volt, és ahol vizsgálni tudta a részeket, vagy majd képes lesz reflektálni önmagára, és nem részként jelenti ki magát. Rámutat az önkijelentő Egységben az elfeledett Egyre, de már nem közömbös hogyan teszi. Személy lesz, aki örömre adhat okot, vagy a megelőző valóságban haladja az Egységben meg azt, ami megsemmisülni látszik.
A tény és az idő a leírás kérdése és válasza ott reális, ahol a hasonló valami hasonlónak lehet a kritikusa. Ha elmúlik, ami a munkás életben megvolt, színét vesztheti majd közösségi a hálózatban. Ahol az építkezés időtlen tény ott kritikája alanyi, és ismét csak kifelé irányulhat. Az anya és gyermek kép hiányában a közösség sátra megszűnik, a hálózat más hálózat területén veti ki a hálót. Egy sem munkás ott, ahol rész inkább az összes hasonló vádlója. A kibontakozni akaró gyermeki lélek érzelmileg elhal, mint kiközösítésre szánt rokon, amikor a Testrész gőgje határozza meg a közös lényeget, mint elvet. Azonos azonosat látó értelem nem akadályozza meg az elavult projekció ismétlését, ami a munkásra érvénytelen már, ha is nem volt az. A részek önértelme az anyagára emlékeztet ilyen formában, eszköztelen munkás közössége belső Lélek nélkül jó, ha találnak Egy okot, aminek megfelel, mert a Testrész. Egyben hivő. Nézzen a tükörbe az alany, Egységben is csak úgy élhet, ha tud valaminek a hiányáról. Aki felfedező, az vegye észbe, hogy ajándékát kapta az elfeledett léleknek az ajándékát és elégett életágként gyökértelen. Szellemi rámutatásom időben önreflexió kérdése.
A rámutatás kegyelmi hang, a visszaható okságban a Test vázára mutat, mégis a hús válasza által tudja felismerni és megérteni, hogy mi rossz, és jó a kérdésben. Amit a munkás nem érthetett túlhalad a jelen időn, megelőzve szándékát használja az anyagi eszközöket. A munkás József Mária szívéhez vezető útra irányíthatja a tapasztalati embert, ami régi ígéret teljesedése időben és tényben. Kijavít és pontosít. Amit jegyesétől kérdez a Testrész, arra lehet örömhír a válasz. A Test az evangéliumi történésben személyesen, az Igében pedig rámutató módon van jelen. Ezért a válasz nem előzi meg a tanulást, ami a gyermekiben van. Az első vázlatok lehetnek hibásak, ha megvan a Testben a felismerés, hogy maguk a kérdések is válaszok. Ami a közös tudásban tanítható az a profánban is megmutatkozik. Aki tagja a Testnek azért előlegezi a választ a kérdésben mert testrész. Ez történik akkor, amikor tisztázza a lélek, mint tanító a gyakornok vázlatát, vagy ahogy a szakrális kiszólít a profánból. A „tizenöt éves kapitány” történetében Egyről nem tud, és az Egységben kap választ. Tengeri utazásra indul és csatlakozik hozzá a „takarító lélek”, aki munkája közben megérti, hogy drámai az út, ha csak a történést szemléli az időben. Az elhagyott parton lévő közösség becsmérlően visszhangozza a elmúló időt, ha nem jelenik meg ismét a hajós. Adódó felismerés, hogy az „előérzet” nem szív titkára mutat, inkább a szívek titkára, melyről hírt kell adni a hajósnak. Az Egység híre, az első szeretet emlékére mutat, hogy meg lehessen találni a Mária sátrát. A rész választ formál, és a kérdezőre nézve íródik a szívbe ez egész. Így a kérdező szívéből is vissza olvashat a válaszadó, egy megelőző valóságra mutatva. A visszanézés a bevezetővel kezdődik.
Az Áldott megújuló kegyelméről azt lehet tudni, hogy része a tanulásnak. Sok lapot kér a válaszadó, és kevés íródik meg. A civilizációnak is hiányzik az a Test, melyhez rövid út vezet, ahogy a kegyelmi tapasztalat is hiányzik, ha a világ önértelme önmagát ítéli meg a Testben, egy másik részt is megítél. Egy a Testrész válasza vagy kérdése, ha a Test alanyi. Erősíve a vázat a húsban érthető módon a személyes létezés, melyet a Lélek ismertet fel és a szelemben ébreszt. Hogyha a lelki elalvás megszokott, a várakozásban inkább a kényszer lesz meghatározó. Rövid út vezet Mária sátráig, ha az Egység a Testben érlelődő lélekben fejeződik ki. És fordítva, rövid út vezet az ítélkezésig, amikor a test egységben érzi magát az anyaggal, eszköztelen munkás. Jaj, azoknak, akik a világot szeretik, ahol a hosszú út végén tiltás, a civilizációs csapda vár, melyre gyógyír lehet az Egység jó okkal feltételezett valóságos, és alapos ígérete.
A tény és az idő a leírás kérdése és válasza ott reális, ahol a hasonló valami hasonlónak lehet a kritikusa. Ha elmúlik, ami a munkás életben megvolt, színét vesztheti majd közösségi a hálózatban. Ahol az építkezés időtlen tény ott kritikája alanyi, és ismét csak kifelé irányulhat. Az anya és gyermek kép hiányában a közösség sátra megszűnik, a hálózat más hálózat területén veti ki a hálót. Egy sem munkás ott, ahol rész inkább az összes hasonló vádlója. A kibontakozni akaró gyermeki lélek érzelmileg elhal, mint kiközösítésre szánt rokon, amikor a Testrész gőgje határozza meg a közös lényeget, mint elvet. Azonos azonosat látó értelem nem akadályozza meg az elavult projekció ismétlését, ami a munkásra érvénytelen már, ha is nem volt az. A részek önértelme az anyagára emlékeztet ilyen formában, eszköztelen munkás közössége belső Lélek nélkül jó, ha találnak Egy okot, aminek megfelel, mert a Testrész. Egyben hivő. Nézzen a tükörbe az alany, Egységben is csak úgy élhet, ha tud valaminek a hiányáról. Aki felfedező, az vegye észbe, hogy ajándékát kapta az elfeledett léleknek az ajándékát és elégett életágként gyökértelen. Szellemi rámutatásom időben önreflexió kérdése.
A rámutatás kegyelmi hang, a visszaható okságban a Test vázára mutat, mégis a hús válasza által tudja felismerni és megérteni, hogy mi rossz, és jó a kérdésben. Amit a munkás nem érthetett túlhalad a jelen időn, megelőzve szándékát használja az anyagi eszközöket. A munkás József Mária szívéhez vezető útra irányíthatja a tapasztalati embert, ami régi ígéret teljesedése időben és tényben. Kijavít és pontosít. Amit jegyesétől kérdez a Testrész, arra lehet örömhír a válasz. A Test az evangéliumi történésben személyesen, az Igében pedig rámutató módon van jelen. Ezért a válasz nem előzi meg a tanulást, ami a gyermekiben van. Az első vázlatok lehetnek hibásak, ha megvan a Testben a felismerés, hogy maguk a kérdések is válaszok. Ami a közös tudásban tanítható az a profánban is megmutatkozik. Aki tagja a Testnek azért előlegezi a választ a kérdésben mert testrész. Ez történik akkor, amikor tisztázza a lélek, mint tanító a gyakornok vázlatát, vagy ahogy a szakrális kiszólít a profánból. A „tizenöt éves kapitány” történetében Egyről nem tud, és az Egységben kap választ. Tengeri utazásra indul és csatlakozik hozzá a „takarító lélek”, aki munkája közben megérti, hogy drámai az út, ha csak a történést szemléli az időben. Az elhagyott parton lévő közösség becsmérlően visszhangozza a elmúló időt, ha nem jelenik meg ismét a hajós. Adódó felismerés, hogy az „előérzet” nem szív titkára mutat, inkább a szívek titkára, melyről hírt kell adni a hajósnak. Az Egység híre, az első szeretet emlékére mutat, hogy meg lehessen találni a Mária sátrát. A rész választ formál, és a kérdezőre nézve íródik a szívbe ez egész. Így a kérdező szívéből is vissza olvashat a válaszadó, egy megelőző valóságra mutatva. A visszanézés a bevezetővel kezdődik.
Az Áldott megújuló kegyelméről azt lehet tudni, hogy része a tanulásnak. Sok lapot kér a válaszadó, és kevés íródik meg. A civilizációnak is hiányzik az a Test, melyhez rövid út vezet, ahogy a kegyelmi tapasztalat is hiányzik, ha a világ önértelme önmagát ítéli meg a Testben, egy másik részt is megítél. Egy a Testrész válasza vagy kérdése, ha a Test alanyi. Erősíve a vázat a húsban érthető módon a személyes létezés, melyet a Lélek ismertet fel és a szelemben ébreszt. Hogyha a lelki elalvás megszokott, a várakozásban inkább a kényszer lesz meghatározó. Rövid út vezet Mária sátráig, ha az Egység a Testben érlelődő lélekben fejeződik ki. És fordítva, rövid út vezet az ítélkezésig, amikor a test egységben érzi magát az anyaggal, eszköztelen munkás. Jaj, azoknak, akik a világot szeretik, ahol a hosszú út végén tiltás, a civilizációs csapda vár, melyre gyógyír lehet az Egység jó okkal feltételezett valóságos, és alapos ígérete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése